Magyarság határon innen és túl Nemzeti összetartozás projektnap a Désiben

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából projektdélelőtt keretében ismerkedhettek kicsik és nagyok a Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék és az Őrvidék jellegzetes emlékhelyeivel, épített örökségével, népszokásaival, hagyományaival, varázslatos legendáival.

A délelőttöt az iskolarádiós emlékező műsor nyitotta meg, melyben elhangzott: „a trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés 2010-ben a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. A Nemzeti összetartozás emléknapja nem gyásznap, még ha szomorú eseményhez is kapcsolódik. Az emléknap arra is lehetőséget nyújt, hogy tanúságot tegyünk a magyarság összetartozása mellett, és bemutassuk a határokon átívelő kulturális gyökerek, a közös nyelv és nemzeti érzés egységét.”

Majd a rendhagyó tanórák során játékos foglalkozások, manuális tevékenység közepette megannyi új ismerettel gazdagodhattak diákjaink a magyarság történetéről. Az alsó tagozatos osztályok legkisebbjei a népviselettel, néptánccal, zenei örökséggel kapcsolatos feladatokat oldhattak meg, a 3-4. évfolyamosok játékos formában barangolhatták végig az elcsatolt területeket, az életkori sajátosságoknak megfelelően ismerkedtek Trianon történetével, interaktív tesztekkel mélyíthették el tudásukat, majd népi motívumokkal gazdagon díszített könyvjelzőt készítettek. Az ötödik évfolyamosok szintén határokon is átívelő közös értékeink körül vándorolhattak, rendhagyó foglalkozás keretében az egyes emberi életkorokhoz, valamint tájegységhez kapcsolt viseltek sokszínűségével és szépségével ismerkedhettek, majd a hetedik évfolyamosok szemléltetéssel tarkított élménybeszámolóját hallgathatták meg a Határtalanul program keretében tett kirándulásukról. Egy következő állomáson a hatodik évfolyamosok is az élménybeszámolót ismerhették meg a hetedikesek tolmácsolásában, míg a nyolcadik évfolyamosok Trianon eseménytörténetéhez kapcsolódó online tesztekkel bővíthették ismereteiket, egy, a témában készült virtuális szabadulószobát is „bejárhattak”.

A projektnap során elkészült tanulói alkotások legszebbjeit másnapól egy aulai tablón tekintheti meg az iskola közössége.

GALÉRIA

You may also like...