» Hírek
Hírek

Szakmatükör

A rendezvény napirendje/tematikája:

Hogy ne legyen nagyobb baj…

  • Iskolánk korábbi tanulója, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem rutinos munkatársa, Szabolcsi Zsolt tartott élménygazdag életút-beszámolót diákjainknak.
  • „Én már többet nem akarok tanulni!” – fogalmazódott meg saját bevallása szerint a szakma megszerzését követően az ifjú Zsoltban a gondolat.
  • Majd ezt követően elvégzett két főiskolát, több OKJ-s képzést, és visszavonulásáig a Tűzoltóság műveleti irányítójaként tevékenykedő szakemberként ma a versenyszféra kihívásaira válaszul nem mást tesz, mint tanul.
  • Egy lebilincselő előadás során beszámolt a tűzoltók tevékenységéről, a döntéshozók felelősségéről.
  • Beszélt olyan esetekről, amik a szó átvitt értelmében (és kis híján szó szoros értelmében is) beleégtek a memóriájába.
  • Mesélt az adrenalinnal túlfűtött helyzetekről, mikor csupán a csapata helytállása miatt sikerült emberek tucatjainak életét megmenteni, és arról is, hogy miként kell megküzdenie munkatársainak a történtekkel.
  • Rengeteget dolgozott az itt élőkért, tapasztalatait, tanulságait pedig örömmel osztotta meg a gyerekekkel. Sokat tanult, hogy nagyobb baj ne legyen. 
  • Csengetési Rend

  • Naptár

    2018. december
    h k s c p s v
    « nov    
     12
    3456789
    10111213141516
    17181920212223
    24252627282930
    31  
  • Alapítványunk

  • Archívum