Kresz verseny 2016.04.25.

Az idei tanévben április 25-én került megrendezésre a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában a „Ma kerékpárral, holnap autóval” elnevezésű Közlekedési-, Katasztrófavédelmi- és Elsősegély verseny, melyen 10 iskola csapata mérte össze elméleti és gyakorlati tudását.

Minden csapat egy elsős, egy másodikos, egy harmadikos, valamint egy negyedik osztályos tanulóból állt.

A résztvevők kedves, témához illő verssel vagy dallal mutatkoztak be, majd egy-egy életkoruknak megfelelő KRESZ TOTÓ-t töltöttek ki. Ezt követően különböző állomásokon kellett izgalmas feladatokat megoldaniuk, többek között volt kerékpáros ügyességi feladat, roller szlalom, lassúsági verseny, kockakirakó, közlekedési táblák felismerése és elősegélynyújtással kapcsolatos feladatok.

Kipróbálhattak különböző témákban az élesben használt felszereléseket, mint például a katasztrófavédelmi felszereléseket, továbbá elektromos autókat is.

A helyezettek értékes jutalomban és éremben részesültek.

Az iskolánkat képviselő csapat nagyon szépen felkészült és helyt állt a versenyen, így sikerült megszerezniük a dicsőséges harmadik helyezést.

no images were found

Csapat tagjai:

–          Horváth Dominik – 1.a osztályos tanuló

–          Frühvirth Gábor – 2.a osztályos tanuló

–          Kovács Áron – 3. a osztályos tanuló

–          Feitli Ádám – 4.a osztályos tanuló

 

Gratulálunk a Szép helyezéshez, további Sikereket Kívánunk!

You may also like...