Fenntarthatósági témahét

„A világ csak akkor lesz rossz, ha hagyjuk.”

                                                     Ken Liu

Április 19-23. között ebben a tanévben már második alkalommal került megrendezésre iskolánkban az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Fenntarthatósági Témahét.

A tematikus hét kiemelt témái idén az erdő, mint ökoszisztéma, a zöld gazdaság és a fenntartható közösségek voltak.

Mivel az alsó tagozatos gyerekek már jelenléti oktatásban tanultak, ők „élőben” kapcsolódhattak be a programsorozatba.

Számukra a Fenntarthatósági témahét ajánlásai között szereplő témák közül választottunk, amit több óra keretében dolgoztunk fel. A diákok az erdő szintjein keresztül ismerkedtek meg az ott élő élőlényekkel, bővítették ismereteiket az erdőről, az erdő növény- és állatvilágáról. Beszélgettünk a mozgás és a környezetvédelem kapcsolatáról. Ehhez kapcsolódóan mozgásos, játékos feladatokat oldottak meg a gyerekek. A legkisebbek mesékkel, dalokkal, rajzos feladatokkal foglalkoztak a környezetvédelemmel.

A felső tagozatos tanulók sajnos csak a digitális oktatás keretein belül tudtak részt venni a rendezvényen, azonban így is valamennyi tanulócsoport bekapcsolódott a munkába.

„A zöld erdő, népünk táplálója az idők kezdetétől, semmivé lesz, és hovatovább mi is semmivé leszünk.”

James Powell

Az 5. és 6. évfolyamokon a természettudomány ill. a természetismeret órákon, csakúgy, mint az alsó tagozatos gyerekek, Az erdő, mint ökoszisztéma témakört jártuk körül. A 6. évfolyamon ezzel kapcsolódtunk az idei iskolai tananyaghoz is, átismételtük és kibővítettük a korábban szerzett ismereteket. A tanulóknak olyan feladatlapokat kellett kitölteniük, amelyhez az előzetes ismereteiken túl az interneten is kellett kicsit „kutakodni”. A gyerekek többsége nagyon szép és kreatív megoldásokat küldött vissza.

A 7. osztályosok online biológia órán a fenntartható fejlődés fogalmával és az ökológiai lábnyommal ismerkedtek meg. Összegezték az előzetes ismereteiket a témában, majd az ökológiai lábnyom fogalmán keresztül ötleteket gyűjtöttek a fenntartható életmódhoz. A gyerekek rengeteg ötlettel álltak elő. A téma összegzéseként egy Google Űrlapot kellett kitölteniük. Szép számmal születtek jó eredmények.

„Nem csak attól függ az ökológiai lábnyom, hogy mi az a termék, amit veszek, hanem hogy mi volt az út, ahogy odakerült hozzám.”

Sipos Katalin

A 7. és 8. évfolyamon a földrajz órákon egy teszt segítségével mindenki kiszámíthatta saját ökológiai lábnyomának értékét, s azt összehasonlíthatta hazánk és más országok átlagával.

Forrás: http://www.kothalo.hu/labnyom/

Ugyanezt a német órák keretében német nyelven is megtettük.

Forrás: https://www.fussabdruck.de/

A tesztek kérdései alapján átgondolhattuk, mit kellene változtatnunk életmódunkon, hogy bolygónk még sokáig élhető hely maradjon.

Április 22. a Föld napja. A 7-8. évfolyamos tanulók ebből az alkalomból nagyon szép PowerPoint- prezentációkat készítettek, melyekben a Földünket fenyegető természeti és ember okozta katasztrófákat mutatták be.

PPT-k letöltése

Galéria

You may also like...