Bolyai csapatverseny

A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei/körzeti fordulóját 2020. november 6-án, pénteken rendezték meg. Az előző évek hagyományától eltérően az idén online formában, itt az iskolában oldották meg a csapatok a feladatsort.

A verseny célja „a  közösen végzett munka, hogy a összedolgozva oldjanak meg problémákat. Így lehetőséget kapnak arra, hogy átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat”.

Iskolánkból három csapat indult a Vas és Zala megyei körzeti versenyen, és mindhárom a díjazottak közé jutott.

A november 19-i zalaegerszegi ünnepélyes díjátadót sajnos a járványhelyzet miatt nem tudták megtartani.

Az oklevelek és ajándékok átadására is az iskolában került sor. Intézményünk vezetője hirdette ki a csapatok helyezését, megköszönve a gyerekek és a felkészítő pedagógusok munkáját.

A 3. osztályos csapat a 6. helyen végzett. Tagjai: Baumann Bulcsú, Kecskés Nóra, Megyeri Hanna.

A 4. osztályos csapat szintén a 6. helyet szerezte meg: Fritz Gergő, Frühvirth Dóra, Gerencsér Hanna, Takács Amira.

Hetedikeseink a 4. helyezést érték el. A csapat: Frühvirth Gábor, Laczó Botond, Marton Kincső és Szabó Csanád.

Gratulálunk minden résztvevőnek. Jövőre veletek ugyanitt!

You may also like...