Télbe zárva – kiállítás

Óvodások és kisiskolások munkáiból nyílt tárlat a Désiben

Télbe zárva – ezt a címet viseli az az időszaki kiállítás, mely március elejéig tekinthető meg a Dési Huber István Általános Iskola alulájában. A kiállított pályaművek annak a kétfordulós megmérettetésnek a gyöngyszemei, melyet ezúttal is az óvodás és kisiskolás korosztály számára hirdetett meg az intézmény.

 A kis alkotókat a verseny első fordulójára az intézménybe várták a szervezők, ahol adott idő alatt meseillusztrációt készíthettek.  A decemberi, helyszíni alkotást követően aztán a második forduló részeként farsangi álarcokat, maszkokat vártak a szervezők, melyet az óvodában, vagy akár otthon is elkészíthettek a versenyzők. Az apró kezek munkájából a zsűrizést követően végül február 2-án nyílt tárlat a Dési Huber István Általános Iskolában.

A megnyitón Kiss Péter, az intézmény igazgatója és Márkus Kornélia, a verseny megálmodója köszöntötte a gyerekeket, majd három kategóriában, mintegy harminc díjazott óvodás és kisiskolás vehette át jutalmát. Az immár hagyományos rendezvényt Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási és Szociális Bizottsága támogatta.

A meseillusztrációkat, ötletes farsangi álarcokat felvonultató tárlat március 3-ig tekinthető meg a Dési iskola aulájában.

Pályázatért felelős:

Márkus Kornélia – tanító  – Dési Huber István Általános Iskola

„Télbe zárva” Meseillusztráció Díjazottak:

  1. Káldi Hanna – Játéksziget Óvoda
  2. Imre Liza – Weöres Sándor Óvoda
  3. Kajus Dorina – Benczúr Óvoda
  4. Magyar Dorka – Benczúr Óvoda
  5. Rácz Rakker Dorka – Aréna Óvoda
  6. Funtek Hanna – Barátság Óvoda
  7. Kovács Levente – Barátság Óvoda
  8. Zsoldos Anna – Szűrcsapó Óvoda

 

„Itt a farsang, áll a bál” Álarckészítő Pályázat Díjazottak:

  1. Török Réka – Gazdag Erzsi Óvoda
  2. Asbóth Dávid – Gazdag Erzsi Óvoda
  3. Kemenesi Szilárd – Gazdag Erzsi Óvoda
  4. Babos Csenge – Pipitér Óvoda
  5. Gründwald Nathasinee – Pipitér Óvoda
  6. Bokor Soma Ádám – Pipitér Óvoda
  7. Vaskó Rebeka – Pipitér Óvoda
  8. Kovács Alexa – Barátság Óvoda
  9. Karsay Réka – Barátság Óvoda
  10. Tatai Barbara – Barátság Óvoda
  11. Pajor Vivien – Barátság Óvoda
  12. Horváth Anna Terézia – Barátság Óvoda
  13. Takács Amira – Barátság Óvoda
  14. Komáromi Anna – Játéksziget Óvoda
  15. Horváth Dóra – Játéksziget Óvoda
  16. Tóth Martina – Játéksziget Óvoda
  17. Pásztorházi Panna – Weöres Sándor Óvoda
  18. Szabdkai Hanna – Benczúr Óvoda
  19. Kajus Dorina – Benczúr Óvoda
  20. Simon-Kiss Mira – Benczúr Óvoda
  21. Vojnovics Hanga – Aréna Óvoda
  22. Süle Eszter – Aréna Óvoda
  23. Németh Édua – Aréna Óvoda

 

Rendezvényünkről  a média is tudósított: 

 
 
 

You may also like...