Sportdélután

Iskolánkban a test nevelésének, a sportnak kiemelt szerepe van. Törekvésünk, hogy a testmozgás gyermekeink életének természetes részévé váljon. Az a tanuló, aki sportol, jobb fizikális és egészségügyi állapotba kerül. Jobban teljesít a tanulásban, hasznosan vezeti le a felgyülemlett feszültségeit, szellemileg kiegyensúlyozottá válik. Élete során nagyobb eséllyel tartja magát távol a káros szenvedélyektől. A sportolás által egy pozitív életközösség részese lesz.

Január utolsó tanítási napján, a korábbi évekhez hasonlóan, most is a tornacsarnokba vonultunk alsó tagozatos diákjainkkal és egy emlékezetes sportdélutánnal zártuk az első félévet. A versenyeket osztályonkénti fogójáték, majd pedig alapos bemelegítés vezette be, a járványügyi intézkedések maximális betartásával. A délután folyamán tanulóink futójátékokban, sor és váltóversenyeken, labdaügyességi és akrobatikus gyakorlatokban mérték össze erejüket.

A közel két órán át zajló küzdelmek csúcspontja a kötélhúzó verseny volt, ahol szinte minden jelen lévő kisiskolásunk rajthoz állt. A győzteseket óriási ováció köszöntötte, de ezúttal a vesztesek sem szomorkodtak,  ők is győztek, hiszen önfeledten játszhattak társaikkal és jól érezték magukat.

A küzdelmek végeztével következett a jól megérdemelt uzsonna és a pihenés.

A sportoló kisdiákjaink ismét igazolták Szent-Györgyi Albert örökérvényű megállapítását, miszerint „ A sport a test útján nyitja meg a lelket”.

You may also like...