Siker a SZÉP MAGYAR BESZÉD versenyen

Péchy Blanka színművésznőnek 1960-ban tett alapítványa indította el a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt, amely az eltelt öt évtized során országos mozgalommá vált. Célja az, hogy a népszerű verseny tovább mélyítse az anyanyelvünk szeretetét, és a diákság körében egyre több hívet szerezzen a szép magyar beszéd ügyének.

Az idei verseny városi, város környéki, kerületi fordulójában a KŐSZEG, VASVÁR, SZOMBATHELY ÉS KÖRNYÉKE 5-6. és 7-8. évfolyamos tanulói az Oladi Általános Iskolában versenyeztek február 20-án délután. A vetélkedő résztvevőinek egy kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20–25 soros prózai szöveget kell felolvasniuk. A szöveg eredeti, magyar – 20–21. századi – irodalmi vagy igényes köznyelven megírt mű (a 7–8. évfolyamosoknál esszé- vagy tanulmányrészlet) lehetett.

A versenyzők teljesítményének értékelésekor a következő szempontokat vették figyelembe: szövegértés, szöveghűség, hangvétel, hangképzés, hangsúlyozás, szünettartás, természetes beszéd.

Iskolánkat Takács Marcell 7.a osztályos tanuló képviselte a versenyen. Marci az első helyen végzett, így továbbjutott a dunántúli regionális fordulóba.

Ezt a fordulót 2020. április 2–4-én Balatonbogláron rendezik meg.

A III. fordulóba jutott 7–8. évfolyamos tanulók a regionális versenyen is egy kötelező és egy magukkal hozott, szabadon választott szöveg felolvasásával mérik össze tudásukat. A versenyzők itt vehetik át a városi, város környéki (kerületi) döntőkön kiérdemelt Kazinczy-jelvényüket. Közülük a regionális versenyen elért eredmények alapján régiónként 16–16 tanuló ennek arany fokozatában is részesül.

Gratulálunk!

You may also like...