Összetartozunk! – Projektnap a Désiben

A Petőfi 200 Emlékév programjainak keretén belül ezúttal áprilisban hívta életre intézményünk a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódó projektdélelőttjét. Kicsik és nagyok rendhagyó tanórák, játékos foglalkozások, manuális tevékenység során ismerkedhettek meg a Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék és az Őrvidék jellegzetes emlékhelyeivel, épített örökségével, népszokásaival, hagyományaival, legendáival. Az alsó tagozatos osztályok legkisebbjei a népviselettel, néptánccal, zenei örökséggel kapcsolatos feladatokat oldhattak meg, a 3-4. évfolyamosok játékos formában barangolhatták végig az elcsatolt területeket, az életkori sajátosságoknak megfelelően ismerkedtek Trianon történetével, interaktív tesztekkel mélyíthették el tudásukat. Az ötödik évfolyamosok szintén határokon is átívelő közös értékeink körül vándorolhattak, rendhagyó foglalkozás keretében az egyes emberi életkorokhoz, valamint tájegységhez kapcsolt viseltek sokszínűségével és szépségével ismerkedhettek, virtuálisan menyasszonyt öltöztethettek, sőt maguk is elkészíthették kedvenc viseletüket rajz formájában. A hatodik évfolyamosok Trianon eseménytörténetéhez kapcsolódó online tesztekkel bővíthették ismereteiket, míg a hetedik-nyolcadik évfolyamosok kooperatív technikák alkalmazásával készíthették el az elcsatolt területek épített örökségének legszebb elemeit felvonultató ábrát, elemezhették a békeszerződést. A nap során elkészült tanulói alkotások legszebbjeit június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján aulai tablón tekintheti majd meg az iskola közössége.

GALÉRIA

You may also like...