Gergelyjárás

A tavaszi ünnepkör jellegzetes adománygyűjtő, dramatikus játéka a március 12-én Nagy Szent Gergely pápa ünnepén tartott Gergelyjárás vagy Gergelyezés.

Az évszázadok során Nagy Szent Gergely pápa emléknapja az iskolás gyermekek ünnepévé alakult, akik ezen a napon különböző foglalkozások jelmezeit öltötték magukra. Játékból gyermek püspököt és mellé két káplánt is választottak. Bejárták a várost az iskolakezdést hirdetve, énekszóval új növendékeket toboroztak, az emberek pedig megajándékozták őket.

A Gergelyezés szereplői a katonai toborzás mintájára különféle rangokat viseltek és Szent Gergely vitézeinek nevezték magukat. Ünnepélyes öltözetük jellemző darabjai voltak a papírból készült csúcsos süveg, a katonacsákó szalagokkal és a fakard. Kosarakat, zsákokat vittek magukkal az adományok számára.

A tanulás és iskolába járás fontosságára figyelmeztettek. Verseket mondtak, amelyek bemutatták az iskola életét, számot adtak a tanult ismeretekről.

Március 10-én a 4.a osztály lelkes kis diákjai bemutatták a Gergelyjárás népszokását az alsós és felsős tanulóknak is.

Galéria

 

You may also like...