Elkezdődött az új tanév

A Dési Huber István Általános Iskola új intézményvezetőjének tanévnyitó beszéde:

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm iskolánk tanévnyitójának minden résztvevőjét!

Flasch Péterné vagyok, az  intézmény új vezetője. Szeretném bemutatni közvetlen segítő munkatársamat, az iskola új intézményvezető helyettesét Szalai Mariannát.

Mindketten nagy lelkesedéssel, örömmel állunk a ránk bízott feladat előtt.

Kedves Diákok!

Elteltek a nyári vakáció gondtalan napjai.

Még biztosan mindannyian a nyári élmények hatása alatt álltok és nem is akarjátok elhinni, hogy véget ért a vakáció. Hamarosan megszólal a csengő, jelezve a tanítás kezdetét. Az első tanítási napon sok diákban fogalmazódik meg, „hogy most jobban fogok tanulni, mint tavaly, nem hagyok mindent az utolsó pillanatra”. Ha valóban megfogalmaztatok ilyen gondolatokat, kérlek benneteket, tartsátok is be, mert sokkal könnyebben fogjátok venni az akadályokat. Számomra pozitív az angol-szász tanárok által gyakran használt mondat: „Do your best!” Amit leginkább úgy lehetne fordítani: „Tedd a tőled telhető legjobbat!” Tehát nem azt mondják, hogy „Csináld te a legjobban”, hanem „Hozd ki magadból a legjobbat”. Erre bíztatunk mi, pedagógusok és Szüleitek is Benneteket!

Tudjuk, hogy erre mindannyian képesek vagytok

 

Kedves kicsi Elsősök!

Talán Ti vártátok a legjobban a mai napot. A nyár folyamán nagyra nőttetek, igazi iskolások lettetek. Nagyon örülünk nektek, vártunk már benneteket! A mai naptól kezdve désis diákként sok izgalmas dologban lesz részetek, hiszen a tanító nénik és bácsik bevezetnek benneteket a betűk és a számok birodalmába. Ezért kérlek Titeket, hogy mindig nagyon figyeljetek arra, amit ők mondanak! Szerezzetek sok élményt, tudást, piros pontot, hogy szüleitek is veletek együtt örülhessenek. Most pedig fogadjátok szeretettel iskolánk üdvözlő ajándékát, melyet a 2. évfolyamos tanulók adnak át nektek.

Kedves Szülők, tanulók! Fogadják nagy szeretettel Takács Virág és Simon Ármin 1. osztályos tanulóink tolmácsolásában Matos Maja: Elsős leszek című versét.

Kedves Szülők!

Mi pedagógusok mindent meg fogunk tenni, hogy ránk bízott gyermekeik okos, ügyes és tisztelettudó fiatalokká váljanak. Bízzanak tanítóinkban, tanárainkban, ugyanakkor szeretném megkérni Önöket, hogy segítsék pedagógusaink munkáját gyermekeik boldogulása érdekében! Mi továbbra is nyitottak, együttműködőek és felkészült pedagógusok vagyunk, de biztosan nem tévedhetetlenek! Ezért kérem Önöket osszák meg véleményüket, tapasztalataik, hiszen közös úton haladunk a gyermekek érdekében. Valamennyi pedagógusunkhoz bizalommal fordulhatnak kérdéseikkel, javaslataikkal!

Örömmel tájékoztatom Önöket és Benneteket, kedves diákok, hogy iskolánk a nyár folyamán egy pályázatnak köszönhetően elnyerte a „Boldog iskola” címet.  A Boldog Iskola programjának fókuszában az áll, hogy hogyan lehet a negatív gondolkodásmódon változtatni és a tanulásban egy optimista hozzáállást kialakítani a diákok körében.

A programot támogatja Prof. Dr. Bagdy Emőke, a Jobb Veled a Világ Boldogságóra Program fővédnöke, a Boldogságóra könyvek társszerzője.

Új irányelvként intézményünkben az élményközpontú pedagógiai szemléletet fogalmazzuk meg. Ezen szemlélet megvalósítására már most közösségi tereket, játszóhelyeket alakítottunk ki, valamint elkezdjük az iskolaudvar ezirányú fejlesztését is. Ezen szemléletű foglalkozásokat  szolgál iskolánk felső szintjén kialakított közösségi szoba, melyet a tanulók és pedagógusok tanórák és szabadidős tevékenységek keretében igénybe vehetnek.

Bízom benne, hogy a szülők és az iskola egyet akarva, egymást segítve tudja majd megvalósítani elképzeléseit ebben a tanévben.

Kedves Kollégáim!

Kérlek Benneteket, hogy az új tanévben is dolgozzunk együtt közös céllal, közös akarattal! Törekedjünk arra, hogy az év folyamán minél több tanulóink érjen el sikereket tanulmányaiban.

Most a nyolcadikosokhoz fordulok.

Ti lettetek iskolánk legnagyobb diákjai. Nagyon érdekes, mozgalmas, izgalmas tanév vár rátok, ki kell választanotok azt az iskolát, ahol tovább szeretnétek tanulni, fel kell készülni a felvételire, sikeresen el kell végeznetek az utolsó általános iskolai évet. Kívánom, hogy ezeknek a tudatában egyre növekvő felelősségtudattal végezzétek munkátokat, vegyetek részt az iskola életében, hogy igazán gyümölcsöző legyen ez az utolsó év.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Ezennel a 2018/2019. tanévet megnyitom. Hallgassuk meg közösen a Szózatot!

További képek

You may also like...